2026.07.20.
Éremeső a kémiai és a fizikai diákolimpián
Kiváló eredményekkel tért haza a magyar csapat a Nemzetközi Fizikai, valamint a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia döntőjéről. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja, Simon János Dániel mindkét megmérettetésen érmet szerzett. Az ifjú kémikusok felkészülését az ELTE TTK Kémiai Intézet munkatársai segítették.
Minden évben a világ élvonalába tartozó fiatalok mérik össze tudásukat a rangos nemzetközi természettudományos versenyeken. A részvételt komoly előválogató és hosszas felkészülés előzi meg, a kiválasztott fiatalokat gyakorló kutatók készítik fel a döntőre. Magyarország rendre kiváló eredményekkel tér haza, a fiatalok pedig idén is folytatták a hagyományokat, éremesővel zárták mindkét versenyt.
Az 56. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát (IPhO) idén a kolumbiai Bucaramangában rendezték meg. A magyar csapat idén is rendkívül jól szerepelt, ötből négy versenyző éremmel tért haza.
Az eredmények:
Tóth Kolos Barnabás (Eötvös József Gimnázium, Budapest) – ezüstérem
Téti Miklós (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) – ezüstérem
Simon János Dániel (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium) – ezüstérem
Simon János Dániel (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium) – ezüstérem
Zádori Gellért (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) – bronzérem
A magyar csapat tagja volt még Erdélyi Dominik, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja.
A csapatvezetők a BME oktatói, Sarkadi Tamás, Szász Krisztián és Tasnádi Tamás voltak, akik aktívan részt vettek a csapat felkészítésében is. Simon János Dániel, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium ifjú tehetsége a sikerek után szinte azonnal Taskentbe utazott, hogy a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián is képviselje hazánkat.

A magyar diákok üzbég fővárosban megrendezett 58. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián (IChO) is remekeltek, mind a négy versenyző éremmel tért haza.
A magyar eredmények:
Elek János (Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged – tanára: Csúri Péter) – aranyérem
Biró Artúr (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest – tanárai: Varga Bence, Villányi Attila) – ezüstérem
Simon János Dániel (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest – tanárai: Varga Bence, Villányi Attila) – bronzérem
Muraközi Péter (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr – tanára: Molnár Zsolt János) – bronzérem

A magyar csapat válogatóját és felkészítését az ELTE TTK Kémiai Intézet szervezte, a kémia tanulmányi versenyek legjobbjai közül választva ki a nemzetközi döntőben induló csapatot. A felkészítő program során a meghívott diákok Magyarfalvi Gábor, az ELTE Kémiai Intézetének oktatója vezetésével két intenzív képzési héten vettek részt, ahol elméleti és laboratóriumi feladatok, valamint összesen hat, egyenként ötórás vizsga várt rájuk. Az idei laboratóriumi felkészülésnek az ELTE TTK SuperSmartLab adott otthont.
Forrás: ELTE TTK, Tudományos Olimpikonok oldal
Borítókép: A Nemzetközi Kémiai Diákolimpia magyar csapata és üzbég kísérőjük
Borítókép: A Nemzetközi Kémiai Diákolimpia magyar csapata és üzbég kísérőjük